Soproni túra – Kilátók, szüreti napok, Galaxisok
Ez a város minden kirándulásra tartogat valami újat.
Sopron annyira nem áll közel hozzám, sem az épített örökség, sem történelmi hangulat nem taglóz le, azt pedig bölcsen megtartom magamnak, mit gondolok az ausztriai ingázás városra gyakorolt hatásáról.
De az utóbbi időben mégis rendszeres vendégek vagyunk ott, leginkább egynapos kirándulásra érkezünk, amelynek első, hosszabb része egy erősebb vagy lájtosabb túra a Lővérekben, a második pedig elvegyülés a helyiekkel, általában egy belvárosi teraszon vagy kisvendéglőben.
Sopron mellett egyrészt az szól, hogy a GYSEV jóvoltából remek ide a vonatközlekedés Szombathelyről, másrészt az, hogy az állomástól csak pár perc séta, és máris az erdőben vagyunk. Azt pedig szeretem. A Lővérek nem túl nagy, de ahhoz elég, hogy mindig legyen benne valami felfedeznivaló.
Most szombatot úgy szerveztük, hogy a túránk az Erzsébet parknál érjen véget, ahol a Soproni Szüreti Napok zajlott, ami önmagában nem hangzik túl izgalmasan, viszont a nagyszínpadon az estet a Galaxisok zárta, amely viszont egyike Magyarország legjobb zenekarainak.
Hogy hány kilátó van Sopron környékén, azt még nem számoltam meg, de van belőlük néhány, és az is biztos, hogy a Sörházdombin még nem jártunk.
A vasútállomástól úgy két kilométer, ha kilépünk, fél óra alatt lazán oda lehet érni. Méretéhez képest nem túl ismert, de az is igaz, hogy a látványtól nem fogtok összeesni. Aranyos persze, minden távoli perspektíva lenyűgözi kicsit az embert, a városon túl rálátunk a Fertő-tóra, szépek a helyek és a fák, de legalább ennyire fontos, hogy az ilyen kilátók célt adnak a gyalogláshoz.
A következő állomás a Nádor-magaslat, ami innen szintén két kilométer körül van. Itt nincs kilátó, csak egy úgynevezett panorámapont, ahonnan Sopron „túlsó”, nyugati részét látjuk egy dombtetőről, háttérben az osztrák Alpokkal. Nice.
Innen egy kis kerülővel ereszkedünk le, és hipp-hopp, máris az Erzsébet-kertben vagyunk, ahol már javában áll a bál.
A Soproni Szüreti Napok nagyjából olyan, mint többi „hangulatjavító” önkormányzati gasztrorendezvény, étel- és italpavilonokkal, ingyenzenével és családi programokkal. Az italfelhozatalt leginkább a helyi borászatok jelentik, ami jó, az már kevésbé, hogy a pincészetek egy része édes- és félédes borokkal is kínálja a kedves vendégeket. De ebbe a vetületbe most ne menjünk bele.
Tetszett viszont a helyszín, az alapból is kulturált és hangulatos Erzsébet-kert, amit most esti világítással és lámpafüzérekkel is megbolondítottak, de a legfontosabb a Galaxisok.
Emeljük meg kalapunkat a rendezvényszervezők előtt, akik meghívták őket szombat estére főfellépőknek, mert talán úgy gondolták, hogy van fontosabb, mint kiszolgálni a közönségigényeket. Hogyha már közpénzt költünk a szórakozásra, akkor ne menjünk egy bizonyos szint alá, sőt, lőjünk az átlag felé, hátha ezzel egy tizedmilliméterrel lehet emelni a szomorúan alacsony zenei közízlést.
Az asztaloknál ülve akaratlanul is belehallhattunk a helyiek beszélgetésébe, akik nem voltak elragadtatva a szombat esti névsortól, de hogy nem teljesen reménytelen a dolog, azt abból lehet sejteni, hogy a szomszéd baráti társaság, amely láthatóan nem indie és alternatív zenéken nőtt fel – már a Duckshell-zenekar produkciója felkapta a fejét, mondván, nem is gondolta volna, hogy a fiatalok ennyire tudnak valódi hangszereken is játszani, és a Galaxisok is megtalálta a közönségét. Angliában az ilyen dalközpontú zenék stadionokat töltenek meg, de ne legyünk telhetetlenek, ez csak egy magyar szüreti fesztivál, ahhoz képest viszont nem rossz. És valószínűleg nem a véletlen műve, mert pár hónappal ezelőtt egy Magashegyi Underground-koncertbe futottunk bele Sopronban egy másik gasztrofesztiválon.
Szabó Benedekék valamivel több mint egy órát játszanak, így lazán elérjük az utolsó szombathelyi vonatot, sőt még egy feledhető lángosra (sima, 1500 forint) is van idő.
Bizony, a világ felfedezésébe beletartozik a szomszédos város is.
Még néhány kép:
