Zalaegerszegen olcsóbb lett a parkolás, és a rendszer is egyszerűsödött
A szombathelyi belváros a legdrágább, Győr a legkacifántosabb. Sopronban pont egy éve szigorítottak. Parkolás a nyugat-dunántúli városokban.
Megváltozott a fizető parkolók díjövezeti besorolása és üzemeltetési rendje Zalaegerszegen – olvasható a város honlapján.
Az új szabályozás értelmében január elsejétől már nem 6 óra 30 perctől, hanem „csak” 8 órától 18 óráig kell fizetni a várakozásért. Emellett csökkentek az óradíjak; az egyes zónában 360 forintot, míg a kettesben 280 forintot kérnek óránként az autósoktól.
Emellett a korábbi négy díjövezet helyett kettőt alakítottak ki, így egyszerűsödött a rendszer. A változtatástól azt is várják, hogy csökken a zónatévesztések száma.
Az új év további változásokat is hozott a díjköteles parkolásban. Tavaly a város több pontján – mintegy 80 parkolóhelyen – legfeljebb 1 óráig lehetett várakozni, ezt a korlátozást azonban idén megszüntették.
Az utcák övezeti besorolását a társaság weblapján közzétett térképen jelölik.
A hír kapcsán megnéztem a többi nagyobb nyugat-dunántúli város parkolási díjait.
Szombathelyi parkolás
A rekorder Szombathely, ahol a legdrágább (centrális, piros) övezetben 600 forint az óradíj, a középső (sárga) zónában 320, míg az úgynevezett védő (zöld) zónában 160 forint.
Annyi csavar – ha úgy tetszik, nagylelkűség – azonban van a rendszerben, hogy a sárga díjövezetben a 60 percre megvásárolt jegyek érvényessége 60 perc díjmentes idővel automatikusan meghosszabbodik, azaz ingyen kapunk egy újabb órát.

A zöld övezeti 60 percünk pedig 120 perc díjmentes idővel hosszabbodik meg automatikusan, azaz itt kép órát kapunk ingyen.
Azaz amilyen drága a belváros, annyira „gazdaságos” a többi zóna, és nagyon gyakran csak néhány perces plusz gyaloglásról van szó.
Szombaton nem kell fizetni a parkolásért. A térképet itt találja, a rendszer egyéb részleteiről pedig itt olvashat.
Győri parkolás
Győrben is három parkolási zónát alakítottak ki, a pirosban 520, a kékben 400, a sárgában 320 forint az óradíj.
Ebben a városban viszont ne feledkezzünk meg arról, hogy az első két zónában korlátozott a parkolási időnk. A pirosban maximum 2 órát várakozhatunk, a kékben 3 órát, utána tovább kell állnunk.
A városban vannak más parkolási lehetőségek is, és az üzemeltetési időt sem könnyű követni, de ha ide kattint, akkor minden kérdésre megkapja a választ. Aki csak a térképre kíváncsi, az itt megtalálja.
Soproni parkolás
Sopronban egy évvel ezelőtt szigorították meg a rendszert, számos utcát drágább zónába soroltak át.
Jelenleg három zóna működik a városban, a legdrágább természetesen a belváros, ahol 560 forint egy óra és maximum három órát lehet várakozni.
A második zóna időkorlát nélküli ugyan, de ez sem olcsó: 420 forint az óradíj.
Létezik egy harmadik zóna is, ahol 300 forint a díj, ráadásul – területtől függően – az első két vagy három óra ingyenes, csak utána kell fizetni. De ide csak elenyésző számú utca tartozik.