Westmag.hu

Nyugat-magyarországi olvasnivaló

HírekOrszág-világ

Egy nap alatt öt halálos áldozata volt a lavináknak Salzburg közelében (Frissítés: újabb áldozatok)

Óvatosan az osztrák síeléssel.

Öt ember vesztette életét szombat délután két lavina miatt Salzburg Pongau régiójában – közölte az osztrák APA hírügynökség.

Az első baleset röviddel dél után történt Bad Hofgasteinben a „Schmugglerscharte” területén, 2200 méter tengerszint feletti magasságban.

Egy sífutó nőt a férje szeme láttára eltemetett a hó a nyílt terepen. A nőt már csak holtan tudták kiásni.

Lavina - Wikipédia
(Illusztráció)

Alig másfél órával később a Gastein-völgyben indul el az a lavina, amely négy sítúrázót ölt meg „Finsterkopf” területén. Ez a lavina összesen hét embert sodort magával. Egyikük sérülés nélkül úszta meg a balesetet, egy ember súlyosan, egy pedig könnyű sérülésekkel élte túl a hómozgást.

A mentésben négy mentőhelikopter, a hegyi mentők és a Vöröskereszt kutyás egysége, valamint a krízisintervenciós csapat hat tagja vett részt.

„Ez a tragédia fájdalmasan mutatja, milyen súlyos a jelenlegi lavinaveszély” – nyilatkozta Gerhard Kremser, a Pongau hegyi mentőszolgálat kerületi vezetője.

A környéken más lavinák is elindultak, de ezek során azonban senki sem sérült meg.

Frissítés:

Ausztriában máshol is voltak áldozatai a hóomlásnak. A stájerországi Murtal-völgyben (Mura-völgy) három ember vesztette életét, miután hetüket elsodort a lavina. Az alpesi mentőcsapat lokalizálni tudta az eltemetetteket és részben ki is ásta őket. Ám az azonnal megkezdett mentési munkálatok ellenére azonban három cseh túrázó életét már nem tudták megmenteni.

Vélemény, hozzászólás?