Westmag.hu

Nyugat-magyarországi olvasnivaló

Nyugati régióVélemény

10-20 milliós SUV-ok a temetői sártengerben

Szombathely anyagi gondot okoz egy zebra felfestése, úgyhogy nem is reménykedünk a változásban.

Igen, tudom, ezek a fotók készülhettek volna Szombathely más részein is, ahogy Magyarország szinte összes városában, de mégiscsak fontos a helyszín.

Ez ugyanis a szombathelyi központi temetője melletti út, ezen lehet megközelíteni a ravatalozóhoz közeli és a hátsó kiskaput.

A halottak napja körüli időszakban fullra van járatva, de hétvégén és sima hétköznapokon is szépen van rajta forgalom. Mert halottjai mindenkinek vannak.

Ehhez képest egy kiadós eső után így néz ki az út: az útszéli parkolóhelyeknél a sártengert téglákkal igyekezett valaki feljavítani, de csak kisebb sikert ért el.

Még ennél is szebb, hogy az út mellett valamiért nincs járda, ami egyrészt tovább fokozza a kedves kis balkáni hangulatot, másrészt nem is teljesen veszélytelen a kétirányú forgalomra amúgy is keskeny aszfaltcsíkon való gyalogos- és autós közlekedés.

Hogy szándék van-e az út rendbetételére, azt nem tudom, de hogy pénz nincs, azt szinte biztosra veszem. Emlékezzünk csak vissza: a város – egy halálos baleset után – éppen csak össze tudta kaparni a kórház előtti zebra árát, ennél nyilván sokkal többe kerülne a temető melletti út rendbetétele.

Ugyanakkor meg azt látjuk, hogy mégiscsak van pénz, de annak elosztása nem feltétlen optimális, illetve a részletek még igen, de mégsem áll össze az a harmonikus nagykép.

A téglákkal feltuningolt sártengerben ott állnak a 10–20 milliós SUV-ok is, az út mellett pedig 650 millió forintért épült meg a SZOVA EU-s pénzekből finanszírozott high-tech napelemparkja.

És akkor még nem is beszéltünk arról az irgalmatlan pénzmennyiségről, amely ostoba presztízsberuházásokra, rosszízű politikai propagandára és tűzközeli magánzsebekbe áramlik, ami már nem harmónia vagy diszharmónia kérdése, hanem valami egész más.

Ez utóbbihoz képest másodlagos a temetői út, de mégiscsak a mozaik egyik darabkája.

mm

Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Vélemény, hozzászólás?