A Nürnberg nem egy jó film, de van bent egy mondat
Sajnos nem éri meg a jegyárat. De ennél nagyobb baj, hogy nem tanulunk a történelemből.
A napokban megnéztem a 2025-ben készült Nürnberget. Még egyszer nem fogom, de valami azért mégis megragadt bennem.
A 2025-ben készült, a magyar mozikban most is futó film jelenleg 7,9-re áll a Port.hu-n. Igazi amerikai szuperprodukcióról van szó, enyhén provokatív, de biztos témaválasztással, hatalmas költségvetéssel és pazar szereposztással (Russell Crowe, Rami Malek, Michael Shannon stb.). Ennek megfelelően kedvező a szakmai és nézői fogadtatása.
Ahogy a címből talán már kitaláltátok, témája az 1946-ban zajlott nürnbergi per, ahol a szövetséges hatalmak a bíróság elé citálták és elítélték a náci német vezetőket.
A film két új aspektusra épül: az egyik az, hogyan volt lehetséges jogilag és politikailag tető alá hozni a pert. A másik – hangsúlyosabb szál – annak az amerikai pszichiáternek a munkássága, aki azt a feladatot kapja, hogy megfigyelje és elemezze a börtönben tartott náci vezetők személyiségét és lelki állapotát. Ő valóságos személy volt (Douglas Kelley), és a film készítői igyekeztek többé-kevésbé a tényekre alapozva bemutatni a munkásságát.
A legizgalmasabb és legjobban kidolgozott karakter Hermann Göring, a náci Németország második legfontosabb figurája. Ő volt a német légierő vezetője, az ország háborús felfegyverkezésének motorja, és hatáskörébe tartozott a „zsidókérdés végleges megoldása”.
Emellett szerette és ragaszkodott a családjához, és nem mellesleg roppant intelligens ember volt.
Innen nehéz elrontani egy filmet, a készítők nem is rontják el, hozzák a kötelezőt, simára csiszolt történetmeséléssel, mellékszálakkal, történelmi adalékokkal, kötelező külső és belső konfliktusokkal – és sajnos hollywoodi sablonokkal.
Nem bántam meg, hogy láttam, de biztos nem nézem meg újra.
Ugyanakkor egy mondat mégis megragadt bennem. A film évekkel később játszódó epilógusában Douglas Kelley arról beszél részegen egy rádióadásban, hogy a náci vezérek egyáltalán nem voltak különleges emberek: a világ minden részén, így Amerikában is vannak hozzájuk hasonlók – a hatalom megszállottjai, akik, ha szükséges, hullahegyeken is átgázolnak, ha tudják, hogy ezzel uralhatják az ország másik felét. A gyűlöletszítás tankönyvi módszer, és alkalmazásához nem kell német egyenruhába bújni – hangzik el.
A tapasztalatairól Douglas Kelley könyvet is írt, de nem túl sikereset, mert nem nagyon hittek neki.
Először alkoholista lett, majd 1958 első napján öngyilkosságot követett el.
