Zala megyében elindul Magyarország jelenlegi legnagyobb vasútfejlesztési projektje
Szombathely is érintett. Ráadásul befejezik a pusztába épített hírhedt körforgalmat is.
Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása – közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.
Az MTI beszámolja szerint Balaicz Zoltán (Fidesz) elmondta: az új vasúti deltavágány megépítésére vonatkozó nyílt, európai uniós közbeszerzés decemberben zárult le, a szerződést február 2-án írták alá.

A forrás biztosítása után ez a megállapodás áprilisban lépett hatályba, így megtörténik a munkaterület átadása, és elindul az előkészítés.
A GYSEV Zrt. és a V-S Zala Konzorcium – amelynek tagja a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a V-Híd Network Kft. – 11,79 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, a munkálatok 2028 elejére fejeződnek be.
De mi ez a deltavágány?
A beruházás a személy- és a tehervagonok közlekedése, ezzel pedig a zalaegerszegi gazdaságfejlesztés szempontjából egyaránt fontos, hiszen egyszerűbbé és gyorsabbá válik a vasúti közlekedés Zalában. A deltavágány végpontja ugyanis egyúttal vasúti csatlakozást biztosít a METRANS tervezett logisztikai ipari parkjának, ahol szintén megkezdődhet a fejlesztés.
A GYSEV honlapján közzétett információ szerint a zalaszentiváni deltavágány megépítése azért szükséges, mert a Szombathely és Zalaegerszeg között közlekedő személyvonatok, valamint a Balti-Adria-korridoron Szlovákia, Lengyelország és Szlovénia irányába közlekedő és onnan érkező tehervonatok jelenleg csak menetirányváltással tudnak áthaladni Zalaszentiván állomáson. A Szombathely felől érkező vonatok keleti irányban mennek be Zalaszentivánra, majd az ellenkező, tehát nyugati irányban folytatják útjukat Zalaegerszeg felé.

A Zalaszentiván állomás nyugati oldalán megépülő új, 1500 méter hosszú, villamosított összekötő vágány megvalósulása jelentősen egyszerűsíti majd a vasúti közlekedést a térségében, menetirányváltás nélkül, rövidebb menetidővel közlekedhetnek a vonatok.
A kivitelezési munkák részeként új vasúti megállóhely is épül Szentivánvölgy néven, hogy a deltavágányt használó személyvonatok utasai is elérhessék Zalaszentiván települést. Az új megállóhely a deltavágánytól északra, a község központjához közel valósul meg.
Befejeződhet a hírhedt körforgalom is
A tavalyi évben nagyot ment az interneten a Zalaegerszeg melletti, pusztában épült körforgalom
Erre gondolunk.

Nos, a zalaegerszegi önkormányzat uniós forrásból megépítette a jövőbeni logisztikai központ kiszolgálására.
De kiderült, hogy a METRANS csak akkor tudja megkezdeni az építkezést, ha a GYSEV megépíti a zalaszentiváni deltavágányt.
Ennek talán most már nem lesz akadálya.
A deltavágányról és a körforgalomról tavaly ősszel írtunk részletesen.