Hankó Balázs és Balásy Gyula a kamarák előtt – Vajon meddig ér majd el az igazságszolgáltatás?
Hirtelen érdekes korszakba cseppentünk bele.
Két hétig külföldön voltam, és mikor visszatértem, azt éreztem, hogy fellélegzett az ország. A budapesti reptér felé vezető út mellől például eltűntek a rettenetes óriásplakátok, ami önmagában élmény. Állítom, már ezért megérte a kormányváltás, de azért remélem, nem állnak itt meg a dolgok.
Erre utal, hogy egymás után szólalnak meg a bukott rezsim levitézlett figurái. A videók végignézésére időm nem volt, de elolvastam Hankó Balázs kulturális miniszterrel és Balásy Gyula „üzletemberrel” készült beszélgetések összefoglalóit.
Az előbbitől megtudtam, milyen sajátos módon értelmezte a kultúra fogalmát a kormány, míg a második esetben másfél évtizedes rosszkedvünk fő forrása, az ország megbízott kútmérgezője egy nevetséges üzletet ajánlott fel a szabad elvonulás reményében. Aranyos a fickó.
Nagy meglepetés nem ért, mert azért lehetett sejteni, hogyan mentek a dolgok, de hogy maguk az érintettek kamera előtt szólaltak meg, az mégiscsak más.
Ezek egyelőre még csak kisebb repedések, de érezhető mögöttük a szétrohadt rendszer bűze, az erkölcsi korlátok teljes hiánya.
És most sokadmagammal arra várok, hogy kiderüljön, hova futnak ki a szálak. Hogy a függöny fellebbentése és az igazságszolgáltatás vajon elér-e majd a legfelső és a legalsó szintekig.
Mert akkor lenne kerek ez a történet, tudnánk egy olyan vonalat húzni, amelyet nem sikerült sem 1990-ben, sem utána. Sőt, talán még a politikát is sikerülne egy olyan vágányra állítanunk, amelyre talán a világon sem volt példa. De nem merek jövendölni.
Az viszont biztos, hogy az elmúlt időszak történései évekre, talán évtizedekre feladatot és témát jelenthetnek a hatóságok, a jogszolgáltatás, a történészek, a szociológusok, a pszichológusok, az újságírók, a művészek számára – és mindannyiunk számára.
Hirtelen érdekes korszakba cseppentünk bele.
