Túraajánló – Kőszegfalva és Csepreg között el lehet rejtőzni, ha elérkezik az ítélet napja
Amúgy egyfajta „turista-autópálya” vár ránk a két település között, ami kerékpárral is jól járható.
Jó néhány évvel ezelőtt kerültük meg Csepreget a környező erdőkön át, és akkor tudatosult bennünk, mennyire alulértékelt ez a Vas megyei kisváros, ha a természeti környezetről van szó.
Merthogy hatalmas erdőket, csinos tavakat, Pannónia dicséretét zengő szőlőskerteket és ezeket összefűző túravonalakat találunk a szomszédságban. Mindezek kellemes összképpé állnak össze, amely – hogyan fogalmazzak, hogy ne legyen sértődés belőle – nem következik a kisváros nem túl izgalmas jellegéből.
Az egész Csepreg-jelenség megérne egy külön misét, de most koncentráljunk magára a túrára, amelyet jó szívvel ajánlok mindenkinek, aki szeretne egy szép nagyot sétálni, de nem különösebben ragaszkodik a nehezebben járható erdei ösvényekhez.
Szombathelyről vonattal megyünk Kőszegfalváig, ahol csak ketten szállunk le. A tábla szerint innen 16 kilométer Csepreg és 25 kilométer Bükfürdő. Átvágunk a valójában már Kőszeghez tartozó, meglehetősen tehetősnek tűnő település utcáin, és bevetjük magunkat az erdőbe.
Egy darabig ismerős a környék, korábban már jártunk erre, akkor Kőszegre tartva, így emlékszünk a széles turistaútra, amely mellett ott a bicikliút jelzése is, és emlékszünk még a térképen „Vadászház”-nak jelölt, egykor szebb napokat látott épületre is. Itt fordulunk északnak (balra), néhány száz métert teszünk a Kéktúra útvonalán, majd a piros jelzést követve ismét keleti irányba állunk (jobbra fordulunk).
Az út elején még sok a fenyves, ami akár romantikus is lehetne, ha a haldokló fák nem a klímaváltozásra és az emberi felelőtlenségre emlékeztetnének.
Úgy tűnik, az erdészek is feladták ezt a játszmát: hagyják, hadd burjánzzon az aljnövényzet a kiszáradt fák között, hulljon és halljon, aminek kell – így az egész egy áthatolhatatlan és kissé félelmetes rengeteggé áll össze. Ha nagyon akarjuk, ebbe mondjuk bele lehet látni a romantikát. Vagy éppen a posztapokaliptikát. Itt például remekül el lehet rejtőzni majd, ha elérkezik az ítélet napja.
Kelet felé haladva elmaradoznak a fenyvesek, a vegyes erdő és a tölgy lesz a domináns, ami kellemes a szemnek és a léleknek, és minél közelebb érünk Csepreghez, annál tetszetősebb a táj.
A földes, murvás út továbbra is széles, talán még egy autó is el tudna itt közlekedni. Ez egyrészt megkönnyíti a gyaloglást – akár szandálban is végig lehet menni rajta (bár nem ajánlott) –, másrészt viszont a hasadékon betűz a fejünk felett delelő nap. Halkan teszem hozzá: ennek az alaposan karbantartott, kijárt és kitáblázott főútvonalnak így van egy kis mesterséges íze.
Ez utóbbinak viszont örülhetnek a kerékpárosok. Azt nem mondhatni, hogy tömegével érkeznek, de azért fel-felbukkannak.
Aki szereti az erdei tekerést, annak ideális ez a terep: nemcsak a széles, sima utak miatt, hanem azért is, mert viszonylag lapos, néhány kisebb emelkedőtől eltekintve kényelmesen lehet tekerni, ami élményszámba megy.
Mi közben gyalogolunk, és tovább gondolom ezt az „erdei főútvonal” dolgot. Ha már egyszer így alakult, lehetne néhány kiépített pihenőhely asztallal, székekkel, esetleg esőbeállóval; bizonyára örülnének neki a magunkfajta turisták, vagy éppen azok, akik Bükfürdőről gyalogolnak vagy bicikliznek erre.
A térkép szerint lehetne rövidíteni az utat, letérve a piros jelzésről, de elengedjük ezt a lehetőséget. A múlt évben a Farkaserdőben megtettük, de nem mindig jött be: a burjánzó nyári vegetáció néhol járhatatlanná tette a kisebb ösvényeket. Most is nyár van, így nem kockáztatunk. Közben több elhagyatott, rogyadozó kis faházba is belefutunk. Először azt hisszük, szebb napokat látott kulcsos házak ezek, de a rohadásnak indult berendezési tárgyakból arra következtetünk, hogy inkább afféle erdészeti „irodák” lehettek annak idején.
Közel három és fél óra laza gyaloglás, fényképezés és a mohás árok partján megejtett szendvicsezés után érünk ki az erdőből a Bene-hegyi tónál.
Ahol fújunk egyet az egyik teraszos vendéglátóhelyen; innen már csak körülbelül három kilométer Csepreg központja. Fáradtak nem vagyunk, de jól esik itt is leülni egy fagylaltozó teraszán.
Távolsági busszal megyünk vissza Szombathelyre (nagyjából óránként jár), és arra a következtetésre jutunk: jó, hogy legyalogoltuk ezt a Kőszegfalva–Csepreg utat, de nem valószínű, hogy még egyszer sort kerítünk rá, merthogy annyi más hely vár még ránk a közelben és a távolban. De a csepregi „külön misét” beírtam a noteszembe.
Korábban:
