Új nagyórát kapott a szombathelyi vasútállomás
A felújítási munkálatok márciusra fejeződnek be.
Tegnap este a szombathelyi állomáson volt dolgom, és az épület felé közeledve két dolog tűnt fel.
Az épület homlokzata elől eltűntek az állványok.
Új óra került az üvegfelületre.
Ez utóbbi ugyan nem létfontosságú a mobiltelefonok korában, de igenis: egy pályaudvaron legyen óra, lehetőleg nagy és pontos.

Jelenleg egy nagyobb arcfelvarrás zajlik a pályaudvaron. Bár kívül már elbontották az állványokat, bent továbbra is javában tartanak a munkák. Este kilenckor a melósok még vígan kenték a fehér festéket a magasban.
Az eredeti tervek szerint márciusra készen lesz minden.
A szombathelyi vasútállomás jellegzetes épületét 1901. október 18-án adták át a forgalomnak. Van, aki szerint ez a legszebb magyar állomás (tervezője Pósel Gusztáv).
Az elmúlt 125 évben voltak jobb és rosszabb korszakai, utoljára 20 évvel ezelőtt végeztek rajta érdemi karbantartási munkákat.
A mostani, 220 millió forintos felújítást a GYSEV saját zsebből finanszírozza.
Az állam fokozott jelenléte miatt egy kicsit aggódom a cég jövője miatt – de ez már nem tartozik szorosan a tárgyhoz.