Westmag.hu

Nyugat-magyarországi olvasnivaló

HírekNyugati régió

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Az Illés Akadémián nevelkedett Keresztes Krisztián egyetlen percet sem játszott az ugyancsak szombathelyi Haladás felnőtt csapatában, ellenben a nyár óta állandó tagja a skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Dundee United kezdőcsapatának – írja az MTI.

A szombathelyi születésű belső védő az utánpótlás-korosztályból kiöregedve kénytelen volt elhagyni nevelőklubját, és éveken keresztül az NB III-ban, illetve az NB II-ben futballozott.

Megfordult az Ajkánál, a Sárvárnál, a Sopronnál, a Dorognál és az ETO FC Győrnél, mígnem az élvonalba kilenc év után visszajutott Nyíregyháza játékosaként tavaly augusztusban bemutatkozhatott az NB I-ben. A Spartacusszal sikerült kivívnia a bennmaradást, majd a nyáron 22 bajnokival a háta mögött – egy évre kölcsönbe – a Dundee Unitedhez szerződött.

Fotó: dorogifc.hu

„Jim Goodwin edzővel a világhálón egyeztettem a nyáron, két héttel később pedig már a kerettel edzettem” – emlékezett vissza a 25 éves hátvéd a klubváltásra, majd az MTI megkeresésére elmondta, az ír szakember szerint sokra viheti, ha továbbra is alázatos marad a futballhoz.

A karácsonyig lejátszott 18 fordulóból a magyar légiós 17 bajnokin tagja volt a kezdőcsapatnak, azt az egy mérkőzést pedig sárga lapok miatt volt kénytelen kihagyni.

„Szükségem van egy edzőre, aki bízik bennem. Bár a terveim között nem Skócia szerepelt, de jó úton haladok, hogy eljussak Angliába” – fogalmazott, majd kitért a címvédő, sorozatban négyszeres, összességében 55-szörös skót bajnok Celtic FC 2-1-es legyőzésére is. A múlt hét szerdán játszott hazai bajnokin Keresztes Krisztián szerezte a Dundee első, önmaga idénybeli második gólját.

Abból a szögből nem is tudtam máshová rúgni a labdát, csak a bal oldalra. Óriási eredmény, hogy a Dundee tizenegy év után legyőzte a Celticet. A mérkőzés után tele voltak a pubok, nagyon fontos este volt ez az itt élő emberek életében” – mondta a védő, akinek öccse, édesanyja és annak párja a karácsony előtti hetet a városban töltötte.

Amikor a győztes bajnoki után a szállodában meglátogatta családtagjait, a hotel alkalmazottai, a séf és a recepción dolgozók mind megismerték, és gratuláltak a góljához.

A Celtic rendre a Bajnokok Ligájában szerepel, szóval nem állunk egy szinten, de a győzelem ellenére a földön kell maradnunk” – emelte ki.

A siker és a reflektorfény közepette a hátvéd elárulta, utólag már nem haragszik nevelőklubjára, mert fiatal felnőttként legalább végigjárta a ranglétrát.

Az NB III-ban szembesültem a futball fizikai részével, és ahhoz, hogy párharcot nyerjek, el kellett mennem konditerembe, mert ha nem tudsz érvényesülni, elnyomnak” – részletezte. Hozzátette, hogy az NB II-ben már a család eltartása is szempont volt, majd a feljutásért küzdő ETO-nál pedig megtanulta, mekkora erőfeszítésbe kerül átjátszani a védekező ellenfelek védelmét.

Hasonló nehézségekkel Skóciában is szembesül hétről hétre.

„Nagyon színes és változatos a bajnokság, mert míg a St. Mirren ellen szinte verekedni kellett a pályán, olyan fizikai erőkifejtésre volt szükségem, addig a Motherwell játékosai úgy kerülik a párharcokat, mint a forró vizet. Csak a legritkább esetben volt párharcom, alig volt nálunk a labda” – mondta.

Angliához hasonlóan Skóciában sem szünetel a bajnokság az év végén, de karácsonykor nem rendeznek fordulót, így maradt némi idő az ünneplésre is, édesanyja pedig kedvenc ételét készítette el: vadast zsemlegombóccal.

Vélemény, hozzászólás?