Westmag.hu

Nyugat-magyarországi olvasnivaló

HírekNyugati régióVélemény

Nyár elején helyreállhat a Szombathely-Budapest vasúti közlekedés Veszprém irányában

Mert végre elindul az építkezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán.

Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán.

Hegyi Zsolt azt írta: a 20. számú vasútvonal helyreállítására kiírt közbeszerzési eljárás eredményét korábban az egyik induló jogi úton megtámadta, a jogvita lezárultával azonban kedden a MÁV Pályaműködtetési Zrt. és a GySEV Zrt. szerződést köt a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel.

Így minden jogi akadály elhárult: a munkaterületet a napokban átadjuk, és megkezdődhet a kivitelezés – jelezte a vezérigazgató. Hozzátette: a vállalkozónak a szerződéskötéstől számított 114 napja van a forgalomba helyezésre.

A beavatkozás – a közkeletű tévedéssel ellentétben – nem mindössze 150 méternyi sín lefektetését jelenti, hanem gyakorlatilag a pálya teljes átépítését, mintegy három emeletnyi mélységben – ismertette Hegyi Zsolt.

Több mint egy éve van zárva a szakasz

A Veszprém és Ajka közötti szakaszt 2024 decemberében zárta le a MÁV, miután a néhány évvel korábban felújított vasúti pályát alámosta a nedvesség.

Azóta Veszprém irányában csak pótlóbuszokkal lehet eljutni Szombathelyről, és erre közlekednek a zalaegerszegi és a ljubljanai járatok is.

A vezérigazgató mai bejelentése alapján valamikor nyár elején helyreáll a rend. Hacsak addig nem történik valami más.  

Vélemény, hozzászólás?