A 2017-es Tour de Hongrie is Szombathelyről indul
Az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan idén is Szombathelyről rajtol és Budapesten ér véget a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.
TovábbNyugat-magyarországi olvasnivaló
Az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan idén is Szombathelyről rajtol és Budapesten ér véget a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.
TovábbAz Opel szentgotthárdi gyárában tavaly csaknem 630 ezer motort gyártottak, 23 százalékkal haladva meg az eddigi legnagyobb termelési volument –
TovábbA SEK a pedagógusképzésben, a műszaki képzésekben, valamint a sporttudományi, továbbá a rekreációra alapuló egészségtudományi képzésekben látja a jövőjét.
TovábbCsaknem ötszáz millió forintnyi kormányzati támogatást fordítottak Szombathelyen a Szent Márton Terv keretében a Savaria Múzeum homlokzatának felújítására és az
TovábbParkrekonstrukció és műemlékfelújítás is szerepel a város idei terveiben.
TovábbSzemélyvonat gyalogost gázolt Zalaegerszegen, a Bíró Márton utcai vasúti átjárónál – közölte a Police.hu.
TovábbTizenegy közoktatási intézmény kerül át januártól a helyi tankerületi központ fenntartásába Zalaegerszegen, ahol az országban elsőként írták alá pénteken az
TovábbKét iparterület értékesítésével két újabb munkahelyteremtő beruházás létesül Zalaegerszegen, a város közgyűlése a közoktatási intézmények átadásáról is határozott – közölte
TovábbSajnos az MTI anyagban nagyon kevés konkrét cégnév szerepel.
TovábbKivonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját a Tesco-Global Áruházak Zrt., a már megvásárolt
TovábbA 23 megyei jogú város közül a legnagyobb mértékű emeléssel plusz 5,6 milliárd forintos kerethez jutott Zalaegerszeg a Modern városok
Tovább