Pölöskefőn az alpolgármester lett az új polgármestert
Négy jelölt közül az eddigi alpolgármestert, a független Tóth Jenőt választották meg vasárnap a zalai Pölöskefő új vezetőjének – mondta
Read MoreNyugat-magyarországi olvasnivaló
Négy jelölt közül az eddigi alpolgármestert, a független Tóth Jenőt választották meg vasárnap a zalai Pölöskefő új vezetőjének – mondta
Read MoreBő két héttel az ausztriai elnökválasztás április 24-i első fordulója előtt továbbra is a Zöldek pártja által támogatott független államfőjelölt,
Read MoreSzemélyi szabadság megsértése miatt jogerősen pénzbüntetésre ítéltek egy nagykanizsai asszonyt, aki bezárta lakásába a telefonszerelőt, mert nem tudta megjavítani az
Read MoreMéghozzá két év alatt. Azzal számolnak, sok lesz az árammal hajtott autó. Két év alatt mintegy ezer elektromos töltőállomás kiépítését
Read MoreJövő hétfőn helyezik el ünnepélyes keretek között Szombathelyen a Rohonci úton a Haladás épülő sportkomplexumának alapkövét – jelentette be kedden
Read MoreLengyel igazgató, Krzysztof Zylinski irányítja mostantól a francia Schneider Electric Zalaegerszegen működő, kismegszakítókat és tartozékokat előállító gyárát – tájékoztatta a
Read MoreIsmét Nagy Róbert Balázst választották a Vas megyei Söpte polgármesterévé. A községben amiatt kellett vasárnap időközi önkormányzati – és polgármester-választást
Read MoreLendvai Veronikát (független) választották a Vas megyei Bejcgyertyános község polgármesterévé a vasárnapi időközi választáson – tájékoztatta a helyi választási iroda
Read MoreElgázolt egy embert egy személyvonat vasárnap kora reggel Győr-Moson-Sopron megyében, a Beled és Répcelak közötti vasútvonalon – közölte az Országos
Read MoreMegállapodott az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ) a bérek emeléséről
Read MoreAz első ütemnél tartanak, az átadásnál megjelent Balog Zoltán miniszter is.
Read More