Milyen állapotban vannak a közelmúltban átadott szombathelyi bicikliutak?
Vigasztalódjunk, hogy az országban vannak ezeknél rosszabb példák is.
TovábbNyugat-magyarországi olvasnivaló
Vigasztalódjunk, hogy az országban vannak ezeknél rosszabb példák is.
TovábbHogy mi a titok, az nem tudjuk, de ha valaki pusztán a körforgalmak esztétikája alapján ítél meg egy települést, akkor
TovábbPuskás Tivadar polgármester a napokban ismét bejelentett. No de mennyit ér ez?
TovábbMegújul a Balatoni Bringakör, az első ütemben 68 kilométeren, Balatonkenese és Tihany, valamint Zamárdi és Balatonlelle között kezdődik meg a
TovábbA tavalyi 22 ezer után idén mintegy 25 ezres utasforgalomra számítanak a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol szombaton landolt a Lufthansa
TovábbMéghozzá két év alatt. Azzal számolnak, sok lesz az árammal hajtott autó. Két év alatt mintegy ezer elektromos töltőállomás kiépítését
TovábbSzombathely és Budapest, illetve Sopron és Budapest között állnak majd munkába. Rövidülhet a menetidő.
TovábbA kezdeti tehetetlenség után kezdenek magukhoz térni a magyar hatóságok.
TovábbHeti rendszerességgel transzferjáratok indulnak vasárnaptól Hévíz és a bécsi repülőtér között a gyógyhely önkormányzatának, illetve turisztikai szereplőinek együttműködésével – tájékoztatta
TovábbÁtadták a Mol Nyrt. által kifejlesztett és gyártott környezetbarát gumibitumen felhasználásával készült északi tehermentesítő út másfél kilométeres szakaszát hétfőn Zalaegerszegen,
TovábbNyolc fagyálló folyadéknál talált problémát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), miután megvizsgált 9 fagyálló folyadékot és 23 téli szélvédőmosó folyadékot, hogy
Tovább