Ezek lesznek a soproni színház bemutatói az új évadban
Tizenkét bemutató lesz a 2016/2017-es évadban a soproni Petőfi Színházban, amelynek 25 éves jubileumát is ősszel ünneplik meg – jelentette
TovábbNyugat-magyarországi olvasnivaló
Tizenkét bemutató lesz a 2016/2017-es évadban a soproni Petőfi Színházban, amelynek 25 éves jubileumát is ősszel ünneplik meg – jelentette
TovábbKét hónapja Sopronban láthatták Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik főszervezőjét – közölte a Kronen Zeitung című osztrák
TovábbEgy ismeretlen férfi 2016. március 4-én 10 óra és 13 óra 45 perc közötti időben egy soproni bölcsőde bejárati kapualjából
TovábbSzombathely és Budapest, illetve Sopron és Budapest között állnak majd munkába. Rövidülhet a menetidő.
TovábbMárcius 11-én, a világzenét játszó Söndörgő együttes fellépésével kezdődnek Sopronban a Tavaszi Napok. A fesztivál programkínálatában a koncerteken túl, többek
TovábbSzerdán este a Szombathely-Sopron vasútvonalon közlekedő szerelvény ütközött személyautóval Szombathelynél az egyik vasúti átjáróban – közölte a katasztrófavédelem.
TovábbSopron önkormányzata az idén 4,2 milliárd forintot kapott a Modern városok program egyes pontjainak megvalósítására – tájékoztatta a város polgármestere
TovábbNyugat-magyarországi Egyetem (NyME) keretei között zajlott.
TovábbBiztosítják a zavartalan működést a soproni Fagus welness szállodában, ahol kedden mégsem korlátozták a vízellátást az ingatlanon lévő birtokvédelmi határozat
TovábbGyakorlatilag víz nélkül marad a hotel.
TovábbDélutánra oltották el azt a tüzet, amely hétfő hajnalban gyulladt fel egy soproni raktárban.
Tovább